Ebben az évben sikerült végigkísérnem a 2018.-as argentin tangó világbajnokságot a helyszínen, a selejtezőt és a döntőt nézőként a középdöntőt pedig résztvevőként.  Nagyon izgalmas belülről.

Az argentin tangó világbajnokság Tangó de Pista kategóriája három körös: selejtező, középdöntő és a döntő.Mind a három körnek különböző zsűrije van, igencsak helyt kell állni a versenyen.

A selejtező

A selejtezőben kétszer kell táncolni, két egymást követő napon az Usina del Arteban az előadó és rendezvényhelyszínen. Rekordszámú versenyző páros volt ebben a évben. A 433 (!)páros tízesével táncolt a zsűri előtt és minden egyes körben három egymástól stílusú tangó számra kellett táncolni.
usina del arte

A középdöntőbe 112  páros jutott tovább. Amennyiben megnézzük az eredménylistát, láthatjuk, hogy az első helyen az a páros jutott tovább, aki tavaly a második helyen végzett José Luis Calvo és Carla Natalia Rossi.

A középdöntő

A középdöntő szintén az Usina del Arteban zajlott. A már említett 112 pároshoz csatlakoztak a selejtező versenyek győztesei is, így mi is Andreával, akik a UK Tango Championshipet megnyertük. Nagyon nehéz egy versenyhez nem a kezdeti szakaszban becsatlakozni. Andreával el is határoztuk, ezentúl bármilyen címmel is rendelkezünk mindenképp a a selejtezőből fogunk indulni, de azért megmutatjuk, hogyan táncoltunk a gálán.

Ne felejtsük el, teljesen más a középdöntő zsűrije mint a selejtezőé.
Itt a versenyt, egy olyan argentin páros nyerte meg, akinek a férfitagja orosz, de argentin színekben indul. Ő nyerte meg az Európa bajnokságot is, egy tanítványával. Itt most egy argentin lánnyal indult:

Döntő

A döntő ugyanott volt mint tavaly, amikor az German Ballejo és Magdalena Gutierrez páros nyerte meg a döntőt.
Óriási izgalmak és várakozások előzték meg a versenyt. Vajon ki nyeri meg ebben az évben. Folytatódik e a hagyomány, hogy az előző évi második helyezett nyeri? Idén három páros csatlakozott a döntő résztvevőihez.  Az orosz Európa bajnok aki a tanítványával indult az Európa bajnokságon  lemondott az Európa bajnoki cím adta jogról, hogy a döntőből indulhasson és egy másik argentin lánnyal indult a selejtezőből.
A másik páros az Ázsiai bajnok ők viszont csatlakoznak is a résztvevőkhöz.

Nézzük meg a döntőt:

RONDA 1.

RONDA 2.

RONDA 3.

RONDA 4.


De ne húzzuk tovább az időt, íme az eredmény az első helyezett argentin és ő volt tavaly a második:

Carla Rossi y Jose Luis Salvo

 

Gratuláció a győzteseknek!

A döntő részletes eredménye pdf fileban: final-pista

Szeretnéd megnézni, kik nyertek az elmúlt években?  Íme:
2017. győztesei
2016. győztesei
2015. győztesei