A 2017-es Tango de Pista világbajnokság döntőjét meg lehetett nézni élőben.

Ha lemaradtál az élő adásról…

akkor egyszerre lehetsz szomorú és boldog. Ugyanis az a rendező, aki vágta az élőképeket a bajnokságról, biztos hogy nem tangózik. Szörnyen idegesítően kapkodta az élőképeket, ami főleg azoknak volt zavaró, akik megszokták, hogy a fellépéseket egy, két vagy három kamerából vágják össze.
mundial-luna park

Ettől függetlenül nagyon izgalmas volt a verseny.. Élmény volt látni a párokat még így is.

Regionális versenyek

A selejtező két körből állt, tehát kétszer kellett táncolni,  augusztus 14 és 15-én.
A középdöntőbe 88 páros jutott tovább a 417-ből (!). A középdöntőre szombaton, augusztus 19-én került sor. A döntőbe 119 párosból 38 jutott be!

Ha figyelmesen nézed a számokat, akkor észreveszed, hogy 88 páros jutott a középdöntőbe de 119 versenyzett a döntőbe kerülésért. Ennek az az oka, hogy a világbajnokságra be lehet jutni regionális versenyeken. A 2017-es Európa bajnok eleve a döntőbe került, a regionális versenyekről pedig a középdöntőbe lehetett jutni.

Érdekességek

A döntő ingyenes volt, ahogyan a többi programok is. Cserébe kilométeresek voltak a sorok az ingyenjegyekért.

A tavalyihoz képest most nem kerültek be egynemű párok a döntőbe, de  volt egy áldott állapotban lévő hölgy. Milyen izgalmas, hogy hárman versenyeztek, és nem mellesleg fantasztikusan! (141-es páros a negyedik körben)

A középdöntőben első helyen általunk nagyon kedvelt German Ballejo és Magdalena Gutierrez a selejtezőben csak a 23 helyen végzett.

A középdöntőben az első öt helyen három (!) orosz páros volt, de a döntőben már… nos… khmm.. egy külföldi sem.

Amennyiben meg szeretnéd tekinteni a táblázatos eredményeket a selejtezőben, középdöntőben és a döntőben, ezen a linken teheted meg.

A zenével kapcsolatban: A körök első száma Carlos Di Sarli, a harmadik pedig Juan D’arienzo volt. Osvaldo Pugliese például nem is volt ebben az évben a döntőben!

Helyezések:

Harmadik helyezés:
Emlékeztek az áldott állapotban lévő hölgyre? Ők hárman lettek a harmadikok. Ahogyan a műsorvezető mondta:
„En realidad no es una pareja es un trío”

tango-3

Második helyezés:
Ők az egyik kedvenc párosom.
sencond placed

A bajnokok pedig:

German Ballejo és Magdalena Gutierrez

Szinte hihetetlen, de az egyik zsűritagtól megkapták a maximális 10.00 pontszámot. Magdalénával találkozhattunk már Magyarországon is, hiszen táncolt Horacio Godoy-al annak idején Budapesten a Danubiando tangó fesztiválon. Nemrég pedig Temesváron lépett fel és tanított az új párjával, Germannal.

A legizgalmasabb érzés már bajnokként táncolni. Nézd meg a győztesek táncát:

¡Felicitaciones Campeones!