Igazából nagyon sajnálom az időt a blogírásra. Koncentrációt kíván, át kell nézni és ellopja az időt a spanyol tanulástól. De már annyira belefáradtam a passzív szerkezetek gyakorlásába, hogy ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Elöljáróban, nyelvet tanulni mindig érdemes! Olyan emberek nyílnak meg előtted és mesélik el történeteiteket, élményeiket, sorsukat, hogy szájtátva elfelejtesz levegőt venni.12 órát utaztam együtt a Santa Cruz katedrális papjával(vagy valamilyen egyházi méltóság) a fél éjszakát átbeszélgettük. Január 4 – én indultam el és máris mennyi minden történt. Ez a negyedik éjszakám távolsági buszon töltve.

¡Drága utazócimborám Norbi!
Tisztességesen jelentem, hogy órákon belül 5 hónapot ér meg dél amerikai itt tartózkodásom. Hiába hoztam magammal úszószemüveget, mindössze kétszer jutottam el vízközelbe. Elsőre veled a sivatagban 4000 méteren valószínűtlenül termálvízben, és másodjára egy idilli helyen Bolíviában. Kicsit sajnáltam rá az időt, hogy nem indultam hamarább tovább, de cserébe tisztességesen leégtem, láttam papagájokat, pillangókat, teknőcöket, luxusbolivianstyle welnesst és a kilátóból egy kokainbáró csodaházát. (fényképek lesznek)

Ideális low budget gringo turista vagyok.  Az eredetileg 10 naposra tervezett Bolíviából, már átcsúsztam a Bolívia Peru Chile útvonalra a jó ég tudja mikor visszaérkezéssel. Ezek alapján is már úgy használom a helyi tömegközlekedési eszközöket mint velencei a gondolákat. Hopp on, hopp off.  A taxi viccesen olcsó Bolíviában.  10-25 boliviano, ha nagyon nagyon messze van akkor 70 ami nem több mint 1.5- 10 dollár. A busz viszont 1.50 ami meg 40 forint körül. És én buszozok sokat beszélgetek a helyi erőkkel.

A legjobb mikor bepattanok a két hátitáskámmal a buszra a quechua nagymama mellé. Quechua nagymamának bazi nagy ráncai vannak, szürke, hajlott hátú, szüreti bálos rakott szoknyával amely alatt 2 kalasnyikovot is átcsempészhetne. Szerencsére semmi nincs alatta (azt hiszem), ezért csak bizalmatlanul méreget és tűnődik, attól függetlenül, hogy spanyolul szólok hozzá.
Kb. valahogy így:
Stirlitz (orosz kém a náci Németországban) sétál az erdőben.Körötte megreccsen egy ág.
– Hmmm, legközelebb hozok puskát -gondolja Stirlitz…
– Hmmm, legközelebb? – gondolja a medve…

Jó néha nem tangózni. Pedig becsülettel jelentem mind Santa Cruzban, mind pedig Sucre-ban megpróbáltam. Ha valaki Sucreban tangózni akarna jelentem:
van tradicionalis salsa, folklor vagyis néptánc. Ne menjen se a Casa de Turista, Casa de Cultura, se a Folklór ház nevű helyekre, mert ott nem tudnak semmit erről. De legalább Boliviában a balett tisztességes neve Bal** valami és nem classico mint Argentinában.

Sok mindenről mesélhetnék, de mégis egyvalamit ragadnék ki. Ez pedig Potosi, Bolívia bányászvárosa. Remek dél amerikai utazó magyar blogok írnak már róla, de valóságban átélni teljesen más. Reggel 10-kor érkeztem meg ide,  már előre megterveztem mit fogok csinálni. délelőtt Casa Moneda, délután pedig irány a híres bánya.

Őrület ez a büszke bányász mentalitás. Az átlagéletkor jó ha 40 év. A körülmények kétségbeejtőek. Számos könyv szól a harcaikról, küzdelmeikről. Szerencsém volt, mert holt szezon van és csak ketten mentünk le a bányába a guideommal.
A guidomat több órán keresztül faggattam. Pár szóban a története. A nagyapja bányász volt Oruroban, majd tüntetésvezér lett. Harcok, üldöztetés,  ezért meg kellett szöknie a családdal, és Potosiban kötöttek ki. Itt is bányászok lettek. A halálozás rendkívül gyakori. A nagyapját gázmérgezés vitte el, az apját meg omlás. Ezért az anyja nem engedte, hogy tovább dolgozzon, mert nagyon féltette, és iskolába küldte, valahogyan sikerült, és most turistákat vezet ezekbe a bányászbarlangokba.

Ezek a munkák nagyon kemények. És csak akkor tudod igazán felfogni ha csináltál ilyet. 15-16 éves koromban betontéglákat készítettem napi 10-12 órában, plusz teherautókról pakoltam le cement és mész zsákokat. A mész zsákok általában könnyebbek, viszont fullasztó a forró nyári levegő keveredve izzadtsággal és mészporral…  Reggelenként úgy keltem fel, hogy 5-10 percig a csuklómat, ujjperceimet próbáltam életre kelteni, plusz lehámozni levágni a tenyeremről a fölösleges kérgesedést.
A munka amit végeztem  nagyon kemény kategóriába tartozik, de ezeket az embereket nézve vicckategória.
Egyszerűen sokkoló. Itt csengenek még a szavai a fülemben a guidenak. Ahogy családostól dolgoznak 12 évesen is már. Több mint 8 millió ember halt meg csak Potosi bányáiban.

Itt egy remek utazó remek blogja, olvassátok át.
http://panamericana.blog.hu/2012/01/29/cerro_rico_potosi

Nem megy nekem ez a blogírás. A fejem még mindig lüktet a több 4000 méteres magasságtól pedig már szinte negyed kiló kokain cserjét rágtam el. Azt hiszem visszamegyek inkább passzív nyelvszerkezetet tanulni, vagy aludni…