Isla del Sol

A Titicaca tó egyik legérdekesebb szigete Bolíviában az Isla del Sol. A tó szintje nagyon magasan ezért a felhők szinte a fejeden csücsülnek.
Ezt a sziget felfedezését, nagyon de nagyon vegyes érzelmekkel vártam. Sokat olvastam róla, többen lehurrogták, egy kedves német fiatalember azt mondta róla. “It’s just an ireland”.

Cuscobol kell eljutni hajóval a szigetre.
La Paz-ból, Bolívia egyik fővárosából az ut Cusco-ig nagyon szép! Szerpentineken és kompon keresztül Michael Schumacher- szerű bolíviai sofőrrel.  Lélegzetelállító felhőkompozíciókkal amelyeket szinte oldalról nézel. A magasságtól függően áttörünk rajtuk, vgy épp alattuk haladunk el.

Cuscoban eltéblábolok a Titicaca tó partján, megveszem a jegyet a hajóra ami 13 órára szól. Cusco egy izgalmas, nyüzsgő tó parti város. Tetszik a lendülete, de én mégis a szigetre vágyok, amit barangolásom egyik csúcspontjának érzem. .

A hajón találkozok egy Bernardo nevű bácsival. Leülök vele beszélgetni, megkinálom cocalevéllel. 67 éves, 4 lánya van 2 fia. Ő aymaran.

Jót nevetek azon, hogy azt hiszi, hogy argentin vagyok. Ő sem tanult meg teljesen jól spanyolul, ahogy én sem románul :D

A sziget északi partján a kontraszt fejbevágó.  Viskók és a viskók mellett-belőle kihúzott befejezetlen téglaházak, együttese váltakozik.Az északi öböl viszonylag kis homokos partja tele van sátorral egy része tele van sátorral, a fiatalok csoportokba verődve üldögélnek énekelnek, füveznek iszogatnak az estében stbi. Ez Woodstock, vagy Pepsi sziget!!!
A kedvem elmegy az egésztől, hideg van, este van irány a már megtalált szállás. A szobámban áram sincs.

Találkozok 3 argentinnal. Köztük egy fickó aki tapasztalt utazó, 10 év alatt 4szer volt a szigeten, ráadásul a Machu Pichut is már minden irányból meghódította.  Miközben vacsoráznak, befut Bernardo fia, és elkezd mesélni a sziget sorsáról. Elfelejtek mindent, és  a szavai hallatán a sziget megtelik varázzsal. Ráadásul az argentin fickó Juan, jelentős tapasztalattal rendelkezik, és kérdezget. Teljesen éberré válok, és én is becsatlakozok a beszélgetésbe.

Gyorsan le szeretném zavarni a sziget szépségeit, mert nekem itt nekem nem ez volt a fontos.  A sziget egyszerre volt gyönyörű, tágas széles öblökkel, kopár tájakkal, és elképzelhetetlenül közel lévő felhőkkel. Kicsit olyan érzésem volt mintha a “Gyűrűk Ura” legendás Új Zélandi helyszínei elevenednének meg. Bár csomagokkal tele voltam kb. 5 óra alatt sikerült bejárnom a sziget nagy részét és még épp elkapni a kompot.

A szigeten 2×2 hónap csúcsszezon van, január február esős időszak (általában dél amerikaik és most én :) ) és augusztus szeptember (a világ minden északi tájáról). Nagyon őrzik a nyelvüket és a hagyományaikat. Az emberek a turisták megjelenése előtt, halászatból és mezőgazdaságból éltek. Ilyen helyen kapálj te is mint a képen!

A termést őrizgették egy éven át és azt ették. Meg a halászat. Nagyon érdekes volt a cserekereskedelem iránti hozzá állásuk. Ha neked nincs valamid és nekem nincs valamim és mind a kettőből több van akkor cseréljünk.Mindenki elégedett, mert lesz olyasvalamije ami nincs, még ha az érték néha teljesen más. Összetartóak, segítik egymást, hisznek a föld istenében.

Nem nagyon volt kapcsolatuk Cuscoval akinek úgymond a fennhatósága alá tartoztak. Szinte senki sem akart jönni a szigetre. Minek is? Messze van, Cusco környéke is gyönyörű, tele apró szigetekkel, tehát ők se jönnek. Cusco nem is törődött egyáltalán velük. A 80-as évek óta ismerik, vagy majdnem ismerik a pénz fogalmát de azt is alig. Turisták sehol. Az első vonulatok 2003 környékén jelentek meg.  A helyiek féltek tőlük, alig beszéltek spanyolul. Nem akartak nekik eladni semmit, hiszen mindenki őrizgette a terményét ami a túléléshez kellett a következő termésig. Mit is kezdjenek a pénzzel? Alig volt bárka Cusco felé, és minek menjenek a nagyvárosba?

Azóta nagyot lódult a világ. Minden mocskos és nem mocskos közgazdasági és nem közgazdasági fogalmat hozzá lehet vágni ehez a szigethez. Globalizáció, modernizáció, befektetés, a pénz fontossága és hasznossága(?) stbi..  Minden hagyománytisztelő aymaran helyi őslakos lázasan építkezik, húzza fel  a kis téglaépületek viskóik mellé, kinevezve őket hosteleknek. Internet szolgáltatás jeleni meg a szigeten. Minden 10 méteren van egy kivágott falú szoba, amit kineveznek boltnak. Mindenki árul valamit. A kisgyereket ha fotózod,  pénzt kérnek, ha a falun átmész, úti díj, szinte mindenki próbál rád sózni valamit. és így részesülni a kapitalizmus áldásaiból. Megdöbbentő látni, (a külföldi-extranjero-gringo szemével nézni), hogyan válik egy álomszerű helyből, egyfajta turista paradicsommá.

Az esti sétám során beszélgettem egy árussal, vettem tőle sült krumplit. Büszkén újságolta, hogy La Pazből vette a berendezést 3500 boliviánóért, és én vagyok az első kliense. Akkor még meg is dicsértem, hogy lám hogyan lép előre. Ez a 40-45 éves nő 20 éve még a pénzt is alig ismerte.

Félelmetes a párhuzam. Ahogy az idősebb generáció, nyugodt és csendes, de a középkorúak, gyerekek  hozzálása már teljesen más.
Még, még, több, több!!!
A kisgyerekek is be vannak vonva, a haszonszerzésbe.

Folyamatosan kérdezgetik, kell e szállás, veszel e valamit, adsz e pénzt ha lefényképezed. Teljesen más életszemléletük lesz-van mint a a természethez közel álló nagyapa, és a több évszázadokon a természet tiszteletét előtérbe helyező ősei.

A két fiatalabb generáció a változás generációja az Isla del Sol szigetén.
A látottakat még most is emésztem.

Egy film kezdősorai (Zeitgest-Moving forward):
A kisfiú nyár elején érkezett meg a nagy tekintélyű nagymamához. Nagymama okos, sok mindent megélt nő volt, rengeteg élettapasztalattal.
Mindenki örült a családban, hogy a gyerek hozzá megy vakációzni.
Első napokban meg is tanította a Kisfiút monopolyzni.  Játszottak egyet, és  nagymama nyert.
– Látod? – mutatott körbe a játék tábláján a győztes – itt minden a tiéd lehet!.
A Kisfiú szemében felcsillant a vágy a nyerésre a birtoklásra. . Egész nyáron játszott a többi kisgyerekkel és egyre jobb lett. Egyre ügyesebben és könyörtelenebben játszott, néha már a szabályokat is áthágta. Azok sem számítottak.
Nyár végén újból leült a nagymamával játszani.
Hosszú kemény csata volt.  Elkezdett mindent elnyerni a nagymamától. Szállodákat, közüzemi épületeket, autókat, egyszóval mindent bekebelezett.
Győztes mosollyal szemlélte, ahogy nagymamának semmije nem maradt.
Még van egy leckém számodra – szólt nagymama.
Egy mozdulattal lesöpörte a játék tábláját. Az összes bábut, bankot, családi házat, pénzt, mindent.
– És  most  minden  megy  vissza  a  dobozba…

… minden megy vissza a dobozba