Chilében vagyok.
Elbűvöl ez az ország.
Az emberek itt valahogy megtanultak élni. Talán megtanulták értékelni mindazt, amit fontosnak hívhatnak, mert a földrengés után mind mosolyognak, élnek, boldogak. Akaratlanul hasonlítok össze mindent az otthoniakkal, amit lassan már Európának hívok. Azt érzem, hogy otthon elfelejtünk örülni az eredményeknek, az apró örömöknek, hajszoljuk magunkat…
Huh, sok dolgot érzek, de ezt igen nehéz megfogalmazni.
Áron nagyon ügyesen rámutatott arra, hogy Santiago modernizált európai nagyváros. Valóban az kívülről, de ha már egy kicsit is gagyogsz, hablatyolsz spanyolul és odamész az egyszerű emberekhez, akkor látni lehet valamit a dolgok mögött…
Voltam Valparaisoban is, ami egy egyedies túristaparadicsom. (Nem az én képeim, nem hoztam kábelt.) Fantasztikus látni, az emberek élni akarását, ahogy bemész a már nem igazán turista házak közé, és látod, hogy pontról pontra visszaépítkeznek, és próbálják tovább élni az élhetőt.
No és igen. A tangó. Kicsit elfáradtam így, hogy Buenos Airesben igencsak kerestetik az AA (Autentikus Argentin). Táncolhatsz mindenfajta nációval, (amely sokszor jobb, mint az AA), de az igazi AA-k keringő dervisekként tudnak egy helyben forogni a partnerükkel. :D
Emlékszem voltam Bátor Táborban annak idején. A Tábor beteg gyerekek élményterápiájával foglalkozik. Tíz nap a táborban és a segítőkészség, az élmények egyfajta eufórikus hangulatot teremtenek, melyek nyitottá és pozitívvá változtatják az embereket.
Nos, Buenos Aires is ilyen egy kicsit. Élményterápia, de pénzért. Cseréljük le a segítőkészséget a tangóra, az önténteskedést pénzre, a Bátor szót Tangóra és máris ott vagyunk Buenos Airesben, ahol a külföldi nők elájulnak, a férfiak pedig egytől egyig képbe kerülnek a saját szintjükkel, ahogy Gábor ezt remekül megfogalmazza. :)
http://gabortango.blogspot.com/2010/03/kiralysag-vagy-demokracia.html
Chilében azért már több milongán is voltam. Nagyon megtetszett. A zene vegyesen, tanda nélkül szól, az emberek dohányozhatnak, de persze nagy része így is kimegy, bár meglepő látni néhány füstcsikot úgy, hogy alig van füstszag. :) Vannak nem tangózenék is, amire az emberek serényen táncolnak, jóllehet nem tangót.
A táncosok változatosan ügyesek.
Hamar rá lehet érezni ki a tangótanár, vagy szenvedélyes táncos, melyik nő használ tudatosan izolációt és játszik szintén a zenével. Nem utolsósorban a belépő teljes értékben az egyik család megsegítésére szolgált, akiknek mindenük odaveszett. Tömve is volt így a hely teljes egészében.
Ennél azért több minden történt, de valahogy képtelen vagyok számítógép előtt maradni.
Megérkeztem La Serenába újdonsült barátaimhoz. Majd írok megint Buenos Airesből.