Vannak pillanatok, amelyekről már közben tudjuk, hogy sokáig velünk maradnak. A december 2-i Bíró László-díjátadó óta többször is eszembe jutott, hogy egyszer meg kellene írnom, milyen volt életemben először belépni a Parlamentbe — majd nem sokkal később tangót táncolni benne. Meghívottként, nézőként érkeztem az ünnepségre. Úgy gondoltam, lesz egy szép díjátadó, megható beszédek, élő zene, tangó, és én majd mindezt kívülről figyelem. Aztán kiderült, hogy nemcsak nézni fogom a tangót, hanem táncolni is. A Parlamentben.

A Bíró László-díj

A Bíró László-díjat az Argentin Nagykövetség alapította. A díj névadója az 1899-ben született Bíró László József, a golyóstoll magyar feltalálója, aki később Argentínában talált új otthonra, és ott Ladislao José Bíró néven vált ismertté.

Bíró László

Találmánya az egész világot bejárta. Sok országban a „biro” szó egyszerűen golyóstollat jelent, Argentínában pedig a „birome” név őrzi az emlékét. Kevés feltaláló mondhatja el magáról, hogy a neve köznévvé vált. A díjat 2016-ban alapították, és minden évben olyan embereknek adják át, akik tevékenységükkel közelebb hozzák egymáshoz Argentínát és Magyarországot. Idén Demján Lídia kapta az elismerést, méghozzá a tangóért végzett több évtizedes munkájáért.

A tánc

Az ünnepség megható és elegáns volt.Az Országház főlépcsője felett található Delegációs terem egy igazi történelmi csoda. A neoreneszánsz stílusú terem egykor az Osztrák–Magyar Monarchia politikai színtere volt, ma pedig csodás hangulatot áraszt:  Dudits Andor impozáns falfestményével, gazdag aranyozással és meleg faborításokkal várja a látogatókat.
Delegációs terem - Parlament

A Parlament Delegációs termében az Arts Harmony Zenekar élőben játszott, Laci és Maya táncoltak, majd Laci táncolt Lídiával is.

És egyszer csak ott helyben többünket — Szőllősi Andrást, Szénási Zsoltot és engem is — megkértek, hogy kérjük fel Lídiát. Teljesen elképedtem, de én is vállaltam a ‘megbízatást’ Az eseményen egyébként ott volt Maria Ines Bogado is, aki Sebastián Jiménezzel 2010-ben tangó-világbajnok lett Tango de Salón kategóriában.

Maria Ines Bogado tangó

Én pedig arra gondoltam: ha engem fel lehet kérni erre, akkor miért ne kérhetné fel Lídiát egy világbajnok? Bíztattam is, de nem akart kötélnek állni. Pedig milyen menő lett volna, ha egy argentin tangó-világbajnok kéri fel Lídiát a Parlamentben!

Így sikerült a közös táncunk Lídiával, amit a mai napig alig hiszek el: tényleg a Parlamentben táncoltunk. Élő zenére.

Ui. Hasonlóan emlékezetes élményem volt korábban a Nemzeti Színházzal is: Budai László és az Argentin Tangó Táncszínház jóvoltából hamarabb voltam ott táncos, ráadásul szólózó táncos, mint egyszerű néző, aki csak a színpad egyik oldaláról figyeli az eseményeket. De azt hiszem, a Parlament most mindent visz.

Borítókép: Diplomatic press ageny