Aki nem tudja mi az a La Cumparsita, annak elöljáróban: ez a zene a tangóestek legutolsó, záró száma. Nemrég ünnepelte a 100.-ik születésnapját és a száz éves évforduló alkalmából írtam egy blogbejegyzést róla,  „Száz éves a tangó himnusza, a La Cumparsita” címmel, benne, hogy ő a világ egyik legfelismerhetőbb melódiája hasonlóan mint a Beatles „Yesterday” című száma. Azt, hogy létezik egy csomó izgalmas alkotás a La Cumparsitával, mint például Gene Kelly a La Cumparsitára szteppel, vagy Tom és Jerry a rajzfilmben erre a zenére kergeti egymást stb… Viszont arra jöttem rá, hogy soha nem írtam még az izgalmas, a hagyományostól eltérő hangzású La Cumparsitákról.

A múltkori csütörtöki Milonga Jueves-en én voltam a tangó dj. és 20 perccel a vége előtt beesett a milongára K. Andris barátunk. „Milyen jó fej!” – gondoltam és elhatároztam, ha már úgyis elcsúsztunk a kezdéssel a milonga előtti Praktika miatt, teszek még egy tandát, ami a változatosság kedvéért vals lesz.

Így lett a buli végén Vals Cumparsita és mivel többen kérdezték mi volt ez, így lett ez a cikk. Ami nem jött volna létre, ha nincs András. :) Remélem ez a írás hiánypótló lesz és nektek is beleragad a fületekbe a tangó himnuszának a melódiája, ahogyan velem történt a múltheti szombat esti HV milonga után.

Kezdjük:

1. La Cumparsita Vals verzió – The Tango Group

Bizonyára már többen hallhattátok a Roger Davidson fémjelezte Vals Cumparsitát, amely a hagyományostól eltérően nem tangó, hanem három negyedes ütemű. Ezt játszottuk csütörtökön este 23:18 perckor.

Íme:

2. Für Elise, vals, jazz, La Cumparsita

Ez így elsőre elég kuszának tűnik, ugye? Für Elise? A Ludwig van Beethoven által 1810-ben komponált Für Elisenek számos verziója, felhasználása van, például jazz waltz für Elise, vagy ezen a linken az American Got Talentben tehetségkutató sorozatban hozza a frászt a zsűrire a für Elise-el egy olasz táncos-zongorista.

A címben szereplő  Für Elise + jazz zene + Vals +  La Cumparsita kombinációt még elképzelni is nehéz. A felvétel a 2009-es Buenos Airesi Nemzetközi Tangó Fesztiválon készült.

Ki meri ezt elsőre lejátszani egy magyarországi milongán?

3. „Forró ritmust dobol a vérem” – a magyar La Cumparsita

Van nemzeti Cumparsitánk is, Nagykovácsi Ilona színésznő, énekesnő, Jászárokszálláson 1910-ben született és  Torontóban hunyt el. 1961-ben disszidált Magyarszágról itt egy kép a Fortepan gyűjteményéről a Palatinus strandon. Ő balról az első:

A magyar Cumparsita pedig annyira jó, hogy látni kell a szövegét, nemcsak hallani:

Forró ritmust dobol a vérem,
Ajkam forrón dalol az éjben,
Forró dal sír fel a gitáron,
Lázban kérdem: jön-e a párom?
Láng gyulladt fel a zenekarban,
Mint villám villan a viharban,
Forrón perzsel, tüzel az ajkam már!

Szerelem parazsa éget,
Nem látok senki mást csak téged,
Mint a fa levelét az őszi szél,
Feléd sodort a végzet.
Ölelj át, nézz a szemembe,
Míg tart e forró furcsa láz,
Talán még sohasem,
Égett így a szívem,
Eléghetsz te is, vigyázz!

Mindegy mit hoz majd a holnap,
Ma a vágyaink dalolnak,
E dalban néked üzenem
Csak érted dobban a szívem
A végzetem vagy te nekem, én mindenem.

Időközben Bulyáki Bernadettől kaptam egy másik verziót Kulcsár Endrétől, amit Amerikában vettek fel.

4. Acapella verzió – la Cumparsita

Tudjátok mi az Acapella? Amikor egy zenénél még a hangszerek is csak énekkel vannak helyettesítve.

Hála istennek ilyet nem találtam La Cumparsitából, de itt van példának az El Choclo a Buenos Aires 8 énekkartól.
Ha talál valaki acapella verziót (NE) küldje el nekem! De csak akkor, ha legalább ilyen jó, mint a Rózsaszín párduc főcímdala:

5. La Cumparsita két Hawaii szigeteki gitárral 1928.-ból

Les loups a zenekar neve – ami azt hiszem, hogy farkasokat jelent franciául – nekik van egy felvételük hawaii gitárokkal kép és kép

6. Osvaldo Pugliese, az 1979-es fütyülős La Cumparsita

Osvaldo Pugliese, minden idők egyik legnagyobb tangós zenésze híres volt a drámai tangóiról. A  zenekaroknak számos La Cumparsita verziójuk van, érdemes évszámmal jelölni, ahogyan ezt is:

7. La Cumparsita szájharmónikával

A szájharmónikás Hugo Diaznak zseniális tangó számai vannak, ahogyan La Cumparsitája is!

8. Végezetül Luis Bravo Forever Tangó verziója

Buenos Aires egyik leghíresebb milonga helyszínén a La Virutában, szombatonként hajnali 4-től hajnali 6 óráig volt a város  tangóestjeinek és afterpartijainak az afterpartija. Minden alkalommal pontosan ugyanaz a zenei listát játszották ment és lehetett tudni, hogy 5 óra 14 perckor épp milyen tanda fog menni. A tapasztalt táncosok tudták, hogy mikor van romantikus, vagy dramatikus zene. Ezen a milongán a zárószám a Forever Tango La Cumparsitája volt, aminek talán a legdurvább része, hogy a félhomállyal teli milongán az utolsó szám lejátszása közben felkapcsolták a teljes világítást, felpörgetve az emberek energiáit és nem mellesleg, könnyebb volt hazaküldeni az embereket reggel hatkor…. :)

A fények felkapcsolása emlékeim szerint 1:12-nél.

 

Melyik tetszett a legjobban?

Körülbelül 175 Cumparsita verzióba hallgattam bele, de ezt nem azt jelenti, hogy nem lehetnek még izgalmas verziók. Ha találsz egyet kérlek küldd el nekem.