Matematikából, mint emlékszünk, vannak axiómák és tételek.

Axióma: Minden vágóhídon vannak marhák.
Tétel: A vágóhidat nevezzük Salón Canningnak, ami az egyik leghíresebb milonga helyszín Buenos Airesben.

A marha, nos a marha, az én vagyok a vágóhídon.

Tehát: elmentem az első cabeceós helyre. Beléptünk. Az ültető minket végigmérve kedvesen, de a lehető legrosszabb helyre ültetett. Kb. olyasmi, mint amikor a színházban még van a kakasülő fölött padlás. Nesztek, oda üljetek, élvezd a darabot, fiam!

Gyorsan: mi is a cabeceo? Az urak nem mennek oda a hölgyekhez (legalábbis nem mindig), hanem próbálnak messziről, tekintet(es) módszerrel felkérni őket. A hölgyek szintén. Csak úgy repülnek a szemtekintet lézersugarak.

A fene megette. Na, ez az, ami nekem nem megy. Főleg, hogy hajlamos vagyok belefeledkezni a táncolókba, mert abból mindig nagyon sokat lehet tanulni. Bámulok, bámulok és bámulok ki a fejemből. Konrád barátom sikeresen összehozta az ötödik táncát, én meg sikeresen felkértem egy szigorú tekintetű hölgyet. Made in Uruguay. A tánc meg nem volt nagyon jó.

Sebaj, olyan lesz ez, mint az éhezés. Enni akarsz, de nincs mit, csak spenót van, már eltelt három nap, még mindig spenót van, és végül ráfanyalodsz. Én is cabaceózni fogok, eltanulom ezt bámulós latin virtust… lehet, hogy még füttyögni is megtanulok a hölgyek (csajszik) után.

Napközben viszont elmentem a DNI-be, ami elég híres tánciskola.
Elmentünk az első órára. Nem volt rossz, bár a tanárfiújelölt kicsit olyan volt, mint aki a más által jól betanult rendszert próbálja átadni… :-D

Nem táncolt szépen, de jól volt felépítve az óra struktúrája, tanulható, hagyott időt a gyakorlásra, legalábbis én nagyon sokat loptam az órából. Csak ne táncolt volna az óra végén.
Uff. Mondjuk, magamra vessek, középhaladó alatti órára mentem.

Eh, de rosszkedvem van. Most épp utálok tangózni.

Várom már a holnapot, mert eljuthatok Oscar Casas órájára.

-> negyedik nap