Te jó ég! Már létezik olyan világbajnokság, amiben csak variációk vannak. A tempó gyilkos, hiszen sokkal gyorsabb és rövidebb egy hagyományos tangóversenyhez képest. Nem is tudom mihez hasonlítsam, villámsakk? Ippon a dzsúdóban?
(A fenti címlapkép-montázs a kínai versenyhez készült a La Milonga Argentina újság képeiből.)
De mi is az a variáció a tangóban?
Azt nevezzük variációnak, amikor a zene nagyon felgyorsul a tangószám csúcspontjaként. Általában a végén található, de ismerünk olyan dalokat, ahol a közepébe komponálja a szerző. A variáció alatt valamelyik zenész – általában a bandoneonon – megmutatja a virtuozitását, sokkal több hangot sokkal gyorsabban szólaltat meg a hangszerén. A variációk változatos hosszúságúak, 8-9 másodperctől akár fél percig is tarthatnak.
Íme egy híres verzió: Juan D’arienzo Paciencia című száma (a variáció 2:08-tól):
A variáció alatt a táncosnak illik másképpen táncolnia a szám többi részéhez képest, általában pergőbben. Nem az a fontos, hogy sokkal gyorsabb legyen, hanem inkább az, hogy táncoljon másképp, legyen kontrasztban azzal, amit addig táncolt. Sokan például ellenpontoznak és sokkal lassabban táncolják a variációt, hogy megmutassák, igen, hallják, hogy most a zene más.
Fellépések és a variáció
Egy fellépést nézve a jó táncosok, tanárok, profik viszonylag rövid idő alatt felmérik, hogy a fellépő páros „mit hozott magával”. Látják, hogyan sétál, milyen a zeneisége, mennyire ötletes a figurakészlete, milyen a harmónia, a kapcsolat a páros két tagja között. Sokan közülük, mivel már nagyon sok fellépést láttak, csak azt várják, hogy mi fog történni, amikor elindul a ‘Variación’.
Nem is csoda, hogy ezen alapul a Pelando Variación (PV) tangós verseny lényege.
Pelando Variación – a variációk világbajnoksága
2015-ben alapította a Variációk bajnokságát Olivier Kolker és Gaston Torelli. A címe Pelando Variacion és már két évadot jegyez. A versenyzők hozzák a saját megvágott zenéjüket, ami a variációt és az azt megelőző néhány taktust tartalmazza és bemutatják a hozzá tartozó koreográfiát. A verseny nyitott bárki számára, a versenyszámot nem lehet megváltoztatni, de a hozzá tartozó koreográfia módosítható menet közben is.
Promóciós videók
A 2015-ös legelső versenyt nagyon szuper promóciós videók előzték meg. Oliver Kolker a PV alapító írta egyébként a „Fermín glorias del tango” című film forgatókönyvét, aminek egyben ő volt a társrendezője is. Nem véletlen, hogy az első reklámvideó tulajdonképpen egy részlet az általa rendezett filmből. A jelenet zárórészében feltűnik két olyan táncos, akik már voltak Magyarországon, Octavio Fernandez, aki Lucas és Judit tangótáborában tanított valamint Corina Herrera, aki pedig az El Sabor de Hungría tangófesztiválon lesz oktató és fellépő.
További promóciós videók igazi nagyágyúkkal:
Fernando Gracia & Sol Cerquides a Cronica Tv-ben
Mariela Sametband & Guillermo „El Peque” Barrionuevo a Cronica Tv-ben
… és még sorolhatnám a promókat, de inkább következzen a verseny.
A 2015-ös Pelando Variacion verseny
Ilyen ütős videók után nem csoda, hogy a tét is komoly volt. A győztes pénzt, vízumot és egy hónapnyi fellépési, oktatási lehetőséget kapott az Egyesült Államokban. „Un mes de gira por Usa visitando, Dallas, Los Angeles, Chicago, San Francisco.”
A selejtezők-elődöntők több helyszínen zajlottak: Salon Canning, La Viruta, El Motivo, a döntőre pedig a La Virutában került sor. (Tudjátok, a La Viruta milongák afterpartyja szombatonként Buenos Airesben, hajnali négytől-hatig milonga + medialunas y café con leche)
A döntő
Figyelem! A döntő felvételeit oldalról rögzítették és nem színpadi egyes irányból. Nem tökéletes, de így is nagyon élvezhető (hetes irány).
Ha már itt tartunk, tudjátok mi a színpadi egyes irány?
A színpadi egy jelenti azt, hogy melyik irány néz a közönség felé. A Vaganova balett rendszer szerint egyes a közönség felé és onnan óramutató járásával megegyezően osztják a teret nyolc egységig.
Ez a három páros tetszett nekem a legjobban a döntőbe jutott hét pár közül.
A második páros a 2015-ös döntőből:
A negyedik páros a 2015-ös döntőből:
A hatodik páros a 2015-ös döntőből:
A győztes páros: Fernando Carrasco és Jimena Hoffner. Ők egyébként tripla győzelmet arattak 2013-ban, a Buenos Aires-i Metropolitano bajnokság mind a három kategóriájában (tangó, vals, milonga) övéké lett az elsőség.
A róluk készült örömtánc immár a nézők felől, azaz a színpadi egyes irányból felvéve:
A 2016-os Pelando Variacion verseny
A párosok, ahogyan az előző évben is, hozták a saját koreográfiájukat és zenéjüket együtt: CATEGORIA COREOGRAFICA
Viszont ebben az évben a versenybe bekerült egy izgalmas improvizációs rész, a CATEGORIA IMPROVISACION
Hogyan dől el, hogy kinek, melyik számra kell variációt táncolni, ráadásul improvizálva? A helyszínen sorsolással, mint itthon a Szerencsekerék című műsorban.
Annyi volt számukra a könnyítés, hogy a verseny honlapján fenn voltak 2016-os improvizálandó variációk zenéit a honlapon meg lehetett tekinteni. (30 dal!). Belehallgatva, számos Juan D’arienzo, Pugliese, Troilo mű szólal meg, társítva egy-két érdekes zenével.
Nézzünk bele a 2016-os PV egyik elődöntőjébe. A videó első részében a koreográfiás variációk láthatók, a második részben pedig előkerül a Szerencsekerék (2:12-től) az improvizációhoz.
A 2016-os PV verseny győztesei Yesica Esquivel és Ariel Leguizamon
Pelando Variación 2017 és 2018
Beszéltem Olivier-el, a szervezővel (külön hálás köszönet neki a videó felvételekért!). A versenyt 2017-ben is megrendezi Buenos Airesben. 2018-ra pedig a PV már rangos világbajnoksággá avanzsálódik. Lesznek divíziós versenyek az Egyesült Államokban és Kínában. A győztesek a Buenos Aires-i döntőbe jutnak, ingyen kapnak négy éjszakára szállást és fizetik a repülőjegyet is.
Amennyiben van esélyetek rá, mindenképp menjetek el egy PV versenyre, bárhol is lesz a világon, Buenos Airesben vagy talán a világ egy másik pontján.
Akár versenyzőként is :) … hajrá, érdemes elkezdeni gyakorolni.
A 2017-es Pelando Variación tangó verseny linkje.