tanccipoTóth-Fekete Attila cipőjavítással foglalkozik és tangótáncos.

Attila mind a kettőben nagyon jó, de ami számomra fontos, hogy nagyon sokszor mentett és javított meg  Glotz Marcsinak és nekem  kidobásra szánt tangócipőt.

Egy táncesten szemtanúja volt, ahogyan pillanatragasztóval próbálom életképessé tenni levált talpú táncos lábbelimet.

Feljajdult és rögtön mondta, hogy ezt így nem szabad, mert tönkreteszem. Inkább vigyem be hozzá a műhelybe!

Táncolni akartam, ezért nem hallgattam rá. A következő történt:

 1. Összekentem a fordított bőrt.

 2. Az amatőr módon megragasztott talp 4 és fél perc után levált.

Pár nap múlva bevittem hozzá a még jobban tönkretett lábbelit. Sikerült megmentenie, és még mást is megjavítania rajta. Azóta is használom tangóesteken.

Személy szerint régebben többször ragasztottam cipőket, édesapámnak volt speciális cipőragasztója. Fogalmam sem volt, hogy a pillanatragasztó alkalmatlan lehet.

Innen jött az ötlet, hogy adhatna alapvető tanácsokat a tangócipő, táncos cipő tulajdonosoknak.

Kérdezzük tehát Attilát, a szakértőt:

Tóth Fekete Attila

Tóth-Fekete Attila kredit: Thomas

Mi a legfontosabb tanácsod a tangócipőt használók számára?

Endre története tanulságos lehet mások számára is. Fontos hogyha a tangó cipőnk a sokadik óra, workshop, milonga után megbetegszik (elenged, elválik, elszakad, elkopik stb.), akkor ne próbáljuk meg házilag magunk meggyógyítani különböző csodaszerekkel, anyagokkal. Nem fog sikerülni, sőt, több kárt csinálunk kedvenc cipőnkben, mint hasznot.  Az is előfordulhat, hogy utána már kijavítani, megjavítani sem lehet.
Jobban járunk, ha cipészhez visszük, ott biztos kezekben lesz.

Mire kell figyelni női és férfi tangócipő esetén?

Általánosságban a bőrcipők egy idő után elkezdenek kiszáradni, megkeményedni, (így nem ajánlott meleg helyen, radiátor mellett tárolni stb.)
Néha érdemes a felső részt cipőápoló krémmel bekenni, hogy a bőr puha maradjon, így az élettartamát megnövelhetjük!

Köszönöm a tippeket Attila. Nekem a legfontosabb üzenet a következő! Nem ragasztunk, a bőrnek vagy vászonnak megadjuk ami jár neki, és ha baj van, akkor azonnal szakemberhez, cipészhez(Pesten mondjuk Attilához) vigyük.

Természetesen számos ötlet és lehetőség van a a lábbelik gondos ápolására! Egy hasznosnak tűnő cikket itt találsz a cipőápolásról a bien.hu-n.

Érdemes cipészekhez fordulni! Hátha nektek is megmenthet egy két táncos cipőt!

Te is úgy jártál, mint én a cipőragasztással? Amennyiben történeted, hasznos tanácsod vagy valamilyen érdekes sztorid van a tangócipőkkel kapcsolatban, akkor gyere a Minden ami nekem Tangó facebook csoportra és oszd meg a történeted!