Vannak táncosok, akiket nem egyszerűen azért nézünk, mert szépen táncolnak, hanem azért, mert amikor megjelennek a parketten, hirtelen valósággá válik és értelmet nyer néhány olyan dolog, amiről addig csak beszéltünk: ölelés, jelenlét, súly, csend, kapcsolat.

Marcela Durán sokak számára ilyen táncos. Ezen a héten Budapestre jön workshopot tartani, és ez jó alkalom arra, hogy írjak arról, mit jelent Marcela Durán és Carlos Gavito tánca sok-sok embernek, köztük nekem is. Néhány hete láttam Marcelát fellépni Dante Sanchezzel a krakkói Quiero Verte tangófesztiválon.

A táncuk amellett, hogy csodálatos volt, egyben tiszteletadás is volt Carlos Gavito előtt. A fellépés után közvetlenül táncoltam egy meghatódott, könnyes szemű olasz lánnyal, aki azt mondta, hogy a fellépés óriási élmény volt számára. Marcela és Gavito videóinak hatására kezdett el tangózni, ettől teljesen más fordulatot vett az élete, és azóta tangót tanít.

A hatásukat én sem tudtam elkerülni: egyrészt számos alkalommal említették őket referenciapontként csoportos órákon Buenos Airesben, másrészt már írtam róluk egy cikket, amikor rábukkantam egy menő és haladó oktatóvideójukra.

Marcela nevét sokan Gavitóval együtt ismerték meg. Nem véletlenül: kettejük tánca olyan erővel mutatta meg a zárt ölelés lehetőségeit, hogy azóta is viszonyítási pont sokaknak, akik nemcsak figurákat akarnak gyűjteni, hanem valóban táncolni szeretnének.

A közeltartás nem akadály

Sokan a Gavito–Durán stílusról először a nagyon közeli ölelést, a közös tengelyt és az apilado testtartást említik. Ezek valós elemek, de önmagukban semmit sem mondanak arról, mitől annyira erős  a táncuk.

Náluk az ölelés nem egy ráhúzott forma volt, amit a figurák köré építettek. Az ölelésből indult ki minden: a séta, a fordulat, a megállás, a zeneiség. Ez adta azt a feszültséget is, amitől nem lehetett levenni róluk a szemet.

Aki már táncol zárt ölelésben, valószínűleg tudja és érzi, hogy nem egyszerű. Sokkal könnyebb elbújni benne a világ elől de nehezebb is elbújni a mási személy elől. Kiderül, hogy egyensúlyban vagyunk-e, figyelünk-e a másikra, és van-e egyáltalán mondanivalónk a zenére.

Gavito öröksége

Gavito a tangó egyik legerősebb színpadi egyénisége volt, mégsem látványos lépésekből épült fel a tánca. Sokszor épp az volt benne a legizgalmasabb, hogy mennyire nem sietett sehova.

Meg tudott állni. Ki tudta várni a zenét. És meg tudta mutatni, hogy két ember közötti kapcsolat önmagában is elég; nem kell mindig történnie valaminek.

Marcelával együtt olyan párost alkottak, amely a színpadon is megtartotta a tangó lényegét. Lenyűgöző volt a táncuk, mégis emberi maradt.

Marcela nem csak Gavito partnere

Egyszerű lenne Marcelát kizárólag Gavito legendás partnereként emlegetni, de ő sokkal több annál. Rosarióban nőtt fel, és már 1988-ban a Salon Canning parkettjén táncolt Buenos Airesben. Szerepelt a Forever Tango eredeti Broadway-produkciójában, fellépett a Teatro Colónban, és évtizedek óta tanít a világ tangóközösségeiben.

Marcela-Duran

Ami nekem a legfontosabb benne: a tanításában a női szerep nem passzív követés. A nőnek hangja, döntései, egyensúlya, zeneisége és szabadsága van. Nem végrehajt, hanem alakít. Ez a férfiaknak is sokat ad. Ha egy férfi tényleg meghallja a partnerét, attól nem kevesebb lesz a tánc, hanem több. Nem gyengébb lesz a vezetés, hanem valódi párbeszéd alakul ki.

A Gavito–Durán páros tánca ma már a tangó történetének része, és talán ezért is jó, hogy Marcela most Budapestre jön: kaphatunk ebből egy ízelítőt.

A budapesti workshop részletei itt olvashatók:

Marcela Durán – a tangó nagyasszonya Budapesten, Szeghalmi Endre közreműködésével