Az argentin tangóban az a csodálatos, hogy tökéletesen elférnek benne a klasszikus és a modern dolgok. Éppen ezért felkaptam a fejem, amikor megtudtam, hogy lesz egy újszerű tangós előadás amelyben a Tangó keveredik más műfajokkal.  Az előadás címe „SinKotta – kotta nélkül” háromszereplős darab és a különlegessége a különböző műfajok egymásra ható találkozása, melyekből ott és akkor egy megismételhetetlen történet születik. Hogyan hat a történetre a tánc, a zene, egy mozdulat? Hogyan befolyásolja a táncot egy szó, egy mondat?

 

Tangó részről Czidor Katalin és Bogdán Tihamér, színpadi improvizációért pedig Horváth-Töreki Gergely improvizációs színész lesz a felelős, aki egyébként Feelharmonikusok imprószínház alapító tagja, többek között szinkronizált a Trónok Harca televíziós sorozatban is.
Elmondásuk szerint: „Az improvizáció segítségével olyan egész estés történet „megírására” teszünk kísérletet, amely történetben mi nézők is magunkra ismerünk, utána – vagy közben – talán elgondolkozunk.”

Tangó improvizáció – Színházi improvizáció – Kontakt Improvizáció
Végtelenül izgalmas! Fel is tettem néhány kérdést az előadás egyik szereplőjének, Katinak, hogy többet megtudjak a
Kati Tiha 2

fotó: Lakner Kinga

darabról.

Hogy jött az ötlet?

Én onnantól kezdve, hogy elkezdtem improvizációs színházi technikával foglalkozni meg voltam győződve róla, hogy ez a tangósoknak is hasznos lehet. Ezért elhívtuk Horváth-Töreki Gergelyt az egyik bölcskei táborunkba, hogy tartson tréninget nekünk. Ennek igen nagy sikere volt, ezért tavaly decemberben ezt megismételtük. Tiha ötlete volt, hogy mi lenne, hogyha a szokásos tangó fellépés helyett, csinálnánk valamit hárman. Láttunk benne fantáziát, összedugtuk a fejünket és kitaláltunk neki egy formát. Ott olyan 20-25 perces volt az előadás, ahol a jeleneteket a táncmozdulatok, a táncot a jelenetek inspirálták. Nagyon nagy sikere lett és mi nagyszerűen éreztük magunkat a helyzetben, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt folytatni kell és meg kell próbálni egy egy órás előadást csinálni belőle. Ez lett a SinKotta.

Mire számíthatunk?

Játékra, szabadságra, kreativitásra, kíváncsiságra. Az argentin tangó improvizativitása és széleskörű érzelmi kifejezőkészsége lehetővé teszi, hogy kapcsolódjon, inspiráljon, kiegészítsen olyan színházi jeleneteket, amelyek az emberek közötti érzésekről, kapcsolatokról, drámákról, poénokról szólnak. De mi is kíváncsian várjuk, hogy pont ott, pont akkor mi is fog ebből megszületni.

Ha jól tudom jársz kontakt improvizációra, ez segít az előadás megalkotásában? És ha igen, hogyan?

A kontakt improvizációs csoport, ahová járok egy zárt csoport, ahol táncosok képzése folyik, én külsösként csatlakozhattam be, csak erre az órára (a többieknek van egy csomó más is). Azért vágtam bele, mert a tangó nyelvét (amennyire én beszéltem) szűkösnek találtam mindannak a kifejezésére, ami bennem van. Amikor elkezdtük a próbákat a „tangró!-val, így hívjuk magunk közt magunkat, akkor ez még jobban szükségessé vált. Volt egy olyan szituáció, ahol úgy kellett elkezdenünk táncolni Tihával, hogy az Ő kiinduló pozíciója hason fekve volt a földön. És egyszerűen ráfeküdtem, hogy legalább kontaktus legyen. Mivel Ő is próbálta már a kontaktot, Szabó Zolinál (vele volt közös kurzusunk is, ahol a tangót és a kontakt improvizációt együtt tanítottuk és közös tábort is csináltunk) vette a lapot és úgy tudott feljönni négykézláb állásba, hogy a hátán voltam, majd onnan egymáson csavarodva álltunk fel, még olyan helyzet is volt ebben a folyamatban, amikor én emeltem őt a hátamon.

Köszi Kati a válaszokat. Tangó Improvizáció, Kontakt. Bár életemben párszor próbáltam a kontakt táncot és láttam is előadásokat, de azért megnéztem a tanc.hu oldalon hogy mit is jelent a kontakt improvizáció.

„A kontakt improvizáció egy kortárs táncforma, amelyben ötvöződik a technikai elemek használata (gurulások, érintések, súlyadás és súlyfogadás, dőlések, esések, ugrások, egyensúlyi helyzetek), a testtudatosság, a kommunikáció, az önkifejezés és az alkotás.”

Horváth-Töreki Gergely

Nagyon izgalmas darab lesz és nagyon várjuk. Elhatároztam, hogy fel is fogok tenni két kérdést majd Gergelynek.

Dolgoztál-e már együtt táncosokkal? Például amikor a húszas éveidben németországi operett turnékon vettél részt?

Nekem a Trónok Harca az egyik kedvenc filmsorozatom, és ha jól tudom szinkronhang voltál a Marvel Studios Fekete Özvegyben is de a kérdésem az lenne, hogy szinkronizáltál már táncosokat?

Mihelyst megkapom a válaszokat frissítem a cikket, addig is pár infó róla:
Horváth-Töreki Gergely (Horváth Gergely) improvizációs színész és tréner, illetve szinkronszínész. A budapesti Itt és Most Társulat és a soproni IS (ImproSopron) improvizációs színházak alapító tagja, 2018-tól szabadúszó, jelenleg a FeelHarmonikusok imprószinház  egyik vezetője és a PRIME csatornahangja. 2005-től 2008-ig a Jetix hangja is volt. Szinkronizált többek között a Hűtlen vágyak(wd) és a Trónok harca című sorozatokban is illetve szinkronhang volt a Marve Studios Fekete Özvegy amerikai scifijében.

További információk az előadásról

Május 20. péntek 19:00 – 21:00
Szív Kamara Színház
Budapest, Szív u. 71, 1063
Improvizált színházi előadás 60 percben.
Különböző műfajok egymásra ható találkozása, melyekből ott és akkor egy megismételhetetlen történet születik. Hogyan hat a történetre a tánc, a zene, egy mozdulat?
Hogyan befolyásolja a táncot egy szó, egy mondat?

Az improvizáció segítségével olyan egész estés történet „megírására” teszünk kísérletet, amely történetben mi nézők is magunkra ismerünk, utána – vagy közben – talán elgondolkozunk.

Kísérlet arra, hogy bemutassuk, hogy minden mindennel összefügg és minden lehet inspiráció, ha nyitott szemmel járunk!

Játszók:
Czidor Katalin
Bogdán Tihamér
Horváth-Töreki Gergely
jegy:
elővételben – 2000 ft.
helyszínen – 2500 ft.
kérjük, regisztrálj itt:

Sinkotta- mindent kotta nélkül :Facebook esemény