Miért kezdtél el tangózni?
Egy különleges érv a tangó mellett
Pár napja egy magyar srác elmesélte, hogy miért kezdett el argentin tangót táncolni.
Egy egyszerű átlagos beszélgetésnek indult a a milonga hevében. Sokszor vagyunk így a tangóesteken, bár a beszélgetőpartnerre figyelünk de fél szemmel azért a táncparketten tartjuk a szemünket, a cabaceo miatt, a jó tánc reményében.
Amikor viszont meghallottam hogy ő miért kezdett el tangózni, rájöttem, hogy nem hallottam még ennél különlegesebb, megindítóbb érvelést – „tangós eredettörténetet” ahhoz, hogy valaki elkezdjen tangózni.
El is határoztam, hogy megpróbálom összegyűjteni fa legizgalmasabb, legérdekesebb, legmegindítóbb ” Miért kezdtél tangót táncolni, Hogyan kezdtél el tangózni?” sztorikat.
Oszd meg te is miért kezdtél el tangózni
Ha úgy gondolod, hogy érdekes lenne megosztani másokkal a történeted, írd meg nekem. Én szívesen közzéteszem, akár névvel, akár név nélkül. Az is jó, ha egy ismerősöddel történt meg, akkor is küldd el!
A beküldött történetek lejjebb görgetve, az űrlap után (lesznek) olvashatóak. A legelső, a cikk elején említett, már ott is van. Ahogy érkezik egy sztori, úgy fel is teszem.
A kérdés adott:
Hogyan kezdtél el tangózni?
1. történet
Az első sztori rövid lesz, de igencsak tartalmas.
*
Volt egy kolléganőm, aki lebénult deréktól lefelé. Amikor meglátogattam a kórházban, elmesélte, hogy mit álmodott az éjszaka. Azt álmodta, hogy táncolt. Elemi erővel hatott rám, ahogy hallgattam, hogy Úristen, nekem megvan egészségesen mind a két lábam, és nem használom ki azt, hogy én táncolhatnék. Ki tudja mikor lesz késő! Azonnal kerestem a lehetőséget, hogy táncolhassak és így jutottam el az argentin tangóhoz.
2. történet
A főszereplője az a Luca, aki már írt a a megfelelő tangócipő méretről, illetve a helyes kartartásról is, illetve ő a Milonga Sis egyik szervezője.
*
Régebben néptáncoltam, és a gimnáziumi éveim alatt táboroztattam gyerekeket az akkori együttesem által szervezett néptánc-táborokban. A szünetekben, amikor nem tanítottunk, hallgattunk mindenféle zenéket, többek között a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című műsorából az Átkozott nap című számot:
Volt a táborban egy srác, szintén a tanárok közül, aki még gimiben kötelező jelleggel járt tánciskolába, ahol tangót is tanultak (nem argentin tangót). Így vele, mindig, amikor megszólalt ez a szám, bohóckodásból elkezdtünk tangót imitálni. (Úgy rémlik „véletlenül” elég sokat szólalt meg… :) )
Mint ahogy azt sejthetitek, később összejöttünk. :)
Évek teltek el, el is felejtettem az egész sztorit, de megmaradt bennem egy megmagyarázhatatlanul erős vonzódás a tangó iránt, olyannyira, hogy később az egész osztályomat meggyőztem, hogy szalagavatón az egyik táncunk tangó legyen.
Megint eltelt 1-2 év, mire végre az egyik legjobb barátommal beiratkoztunk egy csoportos órára. Már vagy egy éve táncoltam, mire valahogy beugrott – valószínűleg az ominózus „Átkozott nap” című szám hallatán -, hogy honnan is ez az erős vonzalom…
Szóval engem lényegében a tangó érzése, az abrazo ragadott meg. A lépések meg a zene csak ezután következett.
3. történet
ismeretlen szerző
*
A kilencvenes években, gimis koromban Münchenben vendégdiák voltam. A fogadó család két lány tagja intenzíven versenytáncolt, többnyire magukkal cipeltek az edzéseikre is. Egyik este pedig színházba mentünk!!! És hogy a kis németül alig tudó magyar kislány (ez voltam én..) is értse az előadást (na meg mivel szenvedélyük volt a tánc), egy argentin tangó show-ra vittek el!! Nagy hatással volt rám!
Sokkal később, egyetemistaként, sok táncos buliban megfordultam, rengeteget tanultam (boogie, standard, latin) fiúktól, akik felkértek. Egyik Szombat esti láz party-n tangó zenére felkért valaki, aki argentin tangózott, és közölte, hogy ő most azt fogja vezetni. Mondom: oké. És képzeljétek: MŰKÖDÖTT. Levezette. Ez volt az első személyes élményem a tangóval, hogy MEGY…. (de hogy lehet ez, mikor még sose tanultam??) Aztán persze agitált, hogy menjek tangó tanfolyamra, vagy ha nem, legalább milongára. Így jutottam el Götz Andiék milongájára, ahol megint csak jó ideig fiúk tanítgattak, akik felkértek.
Jó fél évvel később bizonyos Budai Laci is felkért párszor… végül (hónapokkal később belátván, hogy ez az én műfajom) elmentem a tanfolyamára…
4. történet
Dominika
*
Kolumbiába készültem egy hónapra egy barátnőmhöz és a nagy tervezgetésben rájöttem, hogy Dél -Amerikába nem lehet tánctudás nélkül menni! Először salsázni kezdtem, de a csoport nem tetszett. Utána ajánlotta a barátnőm (kintrôl) a tangót, amibe azonnal beleszerettem! Lucas és Judit a tanárpárom és a praktikákat szeretem a legjobban! Meg a cipőmet :-) nem is beszélve a sok klassz pasiról!
5. történet
Stiwy
*
Ami igazán érdekelt, az a milonga volt. Ahol szépen felöltözik mindenki, ahol a nő nő és a férfi pedig férfi. De erre esélyem se volt, mert ,,túl kicsi” voltam a milongához, az éjszakázáshoz.
Aztán később sok fiú rábólintott, hogy jól van, akkor eljön velem táncolni, de valamilyen kifogással az ocho környékén lemorzsolódtak – vagyis nem tanultam sohse semmi új figurát. Ekkor már elértem azt a kort, hogy elkezdhettem milongákra járni s úgy gondoltam, hogy akkor ott fogok megtanulni tangózni.
Eleinte fel-fel kértek egy teljes milongán egyszer-kétszer (gyakran anyukám kérésére az ismerősei, amiért mindannyiuknak nagyon hálás voltam) s tanítgattak nekem lépéseket – mert kicsi voltam s elveszett. Aztán hosszú idő után egyre többen kértek fel s aztán eljött az a milonga, amikor már egy teljes tandát (4 zenét) táncoltam egy milongueroval, mert kezdő volt s tetszett neki, ahogy én már akkor táncoltam.
Következő években nagyon sok tanárom volt: mindenki, akivel akár egy fél számot is táncoltam (férfiak és nők is), vagy láttam lépéseket s valami hasonlót próbáltam lépni, ha olyat vezettek nekem.A milongán tanulás egy elég nehéz tanulási módszer (szerintem), mert mindenki máshogy vezet s más stílusban táncol, ezért kezdetben ugyanazokat a lépéseket nem minden vezetőtől tudtam értelmezni. Ugyanakkor pont ezek miatt egy nagyon izgalmas és szíves tanulási módszer, mert sokmindenki sokféleképpen táncol, így én egy egészen sajátos tangót táncolok: mozdulataim nem teljesen ,,szabályosak”, a zenét egyéni módon értelmezem s még mindig nem tudom mi az a sacada, csak lekövetem….
Egyetlen hátulütője, hogy nem volt egy csapatom, akivel együtt járunk órára, összebarátkozunk, ha az a tanár akihez járok szervez egy milongát feltétlenül elmegyek rá (ha nem a tangó miatt feltétlenül, de a haverokért)….De már 2017-ben egészen úgy éreztem, hogy ha felkér akárkivel el merek menni táncolni (akár kezdő, akár vérprofi). A legérdekesebb számomra az, amikor kezdőktől tanulhatok – ők tanulnak valamit az órán, amit még nekem senki nem vezetett s tényleg látni rajtuk az örömet, mikor rájönnek, hogy ezt ők taníthatják meg nekem (mert megkérem, hogy figyelj, nem tudom ez mi akart lenni, de örülnék ha megmutatnád – és tényleg!). Ami még ennél is sokkal izgalmasabb, amikor felfedez egy ,,új lépést” amikor velem táncol, amit véletlenül vezet nekem, megtetszik neki s megtanulja, hogy hogyan kell azt direkt vezetni s az akkor az ő sajátja.Most, 2018-ban jutottam el odáig, hogy elkezdtem a zenével is játszani díszítésekkel. Illetve ami ehhez még szükséges, és számomra egy kisebb kihívás, hogy hogy adjam a fiú tudtára, hogy most önálló életet akarok élni pár másodpercig, mert nagyon ismerem a zenét s feltétlenül ritmusra szeretnék lépni.
Ebben pedig nagyon sokat segített a Belgrádban eltöltött fantasztikus hétvége a HelloTango-sok és az ELTE-sek egy kis csapatával.Amit még fantasztikusnak tartok a tangós közösségben, az a közvetlenség s hogy senkit sem kezelnek idegenként. Például más táncosok és tangós között nagy különbség (ez általánosítás, de tapasztalat), hogy ha nem tangós jön be az öltözőbe s nincs ott ismerőse, nem biztos, hogy köszön, illetve ha távozik ugyanúgy. Ellenben ha tangós lép be hangosan köszön, az ismerősöket körbeölelgeti s beszélgetni kezd.
Jellemző még, hogy ha például van 3 szék s 2 tangós le akar ülni, nem valószínű, hogy a két szélső széket választják, hanem egymás mellé ülnek.Számomra ez volt, ami igazán megragadott végül a tangóban: a közvetlenség. Hogy nem próbáljuk erőszakosan fenntartani egymás között az elképzelt falakat, hogy egy 5 személyes padra nem csak 3 ember ülhet le, hogy meglegyen a fél méter távolság közöttük.
6. történet
Márti, a vezető tangótanára a Seniortangónak
*
2012. augusztus 27-én véletlenül beestem egy ingyenes tangóórára a HV-be. Előtte sosem láttam-hallottam argentin tangóról. Volt egy csukott szemű feladat, aminél volt egy olyan pont, amikor úgy éreztem táncolok, totálisan átadtam magamat az érzésnek, az ölelésnek. Lévén, hogy sosem sportoltam, táncoltam, és nagyon botlábúnak gondoltam magamat mindig, megkérdeztem óra után a tanárt, hogy szerinte menjek-e így a következő alkalomra.
Azt kérdezte tőlem, hogy el tudok-e sétálni az asztaltól az ajtóig? Meghökkenve válaszoltam igent.
A tanár- Budai László erre így felelt: „akkor tudsz tangózni „.
Persze ez így erős túlzás volt, hiszen a tangó egy életen át szóló tanulási folyamat, főleg önmagamról, de ott és akkor elindított egy úton…
Azóta eltelt 5,5 év és nagyon sok minden változott az életemben. Elindult a Seniortangó közel 4 éve és 2 éve megismerhettem ennek révén Férjemet és nagyon sok értékes és jó embert.
7. történet
Dani
*
Végzősként teljesen oda voltam egy lányért, aki épp elkezdett tangózni és partnert keresett…
Át kellett-e kelnem az egész városon az órákért vagy sem, a lényeg, hogy elkezdtem vele együtt táncolni és egészen beleszerettem.
Mármint a tangóba :)
Az érintett lánnyal nem tartott sokáig a románc, de a tangóval szerencsére igen.
8. történet
K. Ildikó
*
Mindig is nagyon szerettem táncolni.
Számomra ez egy különleges életminőség, ami néhány percre megadatik – élni a zenével.
És a partnerrel.
Az én kamaszkorom idején tombolt a discóláz, de az egyedül „lötyögés” soha nem vonzott. Kell az összhang a partnerrel is. Legyen ez a rock and roll laza kapcsolata vagy akár a néptánc ölelése a páros táncban, mindig ott a lehetőség, hogy megtörténjen a csoda. Hiszen folytonos csodaként élem meg, hogy két test összhangban tud mozdulni a felhangzó zenére. Jó esetben huzamosan, valóságos flow élményben.
A férjem jó táncos, aki nem tanulta és mindig a saját improvizációját táncolja, így a követésben meglehetősen gyakorlott vagyok.:)
A tangó régóta vonz. Az okok közt ott van a tangózene varázsos hangulata, sokrétű lüktetése.
Ott vannak az ikonikus filmek, és a férfi-nő pólus intenzív megjelenése.
Külön élmény számomra, hogy improvizatív tánc. Sosem élveztem a koreográfia szerinti táncokat.
Valójában tíz éve tervezem, hogy egyszer megtanulok tangózni.:)
Én szegedi vagyok, ahol sajnos nincs rá mód, nincs tangós élet.
Az élet úgy hozta, hogy tavaly év elejétől elég sokat kell Budapesten lennem,
így februárban – egy életem, egy halálom – elhatároztam, hogy belevágok.
Most vagy soha.:)
Az eredmény: szerelem első pillantásra.
A hétköznapi tangó még sokkal jobban tetszik, mint amit addig a filmekben láttam.
Mivel rendszertelenül járok fel, a kurzusok nem jöttek szóba.
Beestem a BTC-be egy szerencsétlen lábbeliben, azonnal a tanítványok pénteki milongájára.
Kérdeztem, maradhatok-e. Gondolom, őrültnek néztek, hogy így akarom kezdeni a tangót, de nem sok egyéb választásom volt.:)
A cipőm alkalmatlan volt, de égi jelként ott mosolygott rám egy kedves, nem túl magas sarkú tangócipő, ami épp illett a lábamra. És láss csodát, egy picit tangózni is tudott talán, mert felvéve máris úgy éreztem, táncolok. Egy kedves fiú ugyanis hajlandó volt velem kipróbálni, mit tud az új cipő.:)
Azóta is hálás vagyok neki, hogy feláldozta velem egy tandáját.
Köszi, Laci.:)
Aztán pedig Tamás volt, aki többször is felkért további milongákon, amikor reménytelenül gubbasztottam a széken.:) Örök hálám.
Számomra a tangózenére való mozgás párral, ölelésben (mert azért tangónak még ne nevezzük, amit elkövettem:) azonnali örömöt jelentett. Endorfinnal a fejem búbjáig feltöltve, tíz centivel a föld fölött lebegve autóztam haza. Eskü, úgy éreztem, a kerekek is elhagyják a talajt.:)
Az új élmény mellett persze rögtön éreztem, hogy mennyi mindent kell tanulnom azért, hogy a partnerem számára is élmény legyen a tánc. Szerencsére biztató szavakat kaptam.
Vettem néhány magánórát Horváth Gyuritól és Rózsa Fekete Robitól, akik sokat javítottak a tartásomon, a sétámon. És azonnal elkezdtem milongákra járni, hogy különböző vezetőkkel táncolhassak minél többet.
Általában azt tanácsoljátok, hogy ne mondjuk a milongán, hogy kezdők vagyunk – én mindig úgy éreztem, mondanom kell. Nem azért, mintha ne érezné egy gyakorlott táncos, hanem azért, hogy tudja, hogy tisztában vagyok vele. És nem mellesleg nem árt, ha tudja, hogy nem tíz év tangó utáni színvonalamat kapja.
Inkább akartam reményteljes kezdőnek tűnni, mint reménytelen veteránnak.:)
Persze leginkább akkor volt szerencsém, ha sok volt a külföldi.
Akkor többet tudtam táncolni, és mindig akadtak kedves partnerek, akik többször is felkértek, mert valamiért kedvük volt ehhez. Egy-egy ilyen alkalom ugrásszerűen javított a táncomon és az önbizalmamon.
Valójában ez néha még ma is érvényesül.
Azóta voltam néhány workshopon, táborban, többször Götz Andiék óráján, a Bem rakparton, de még mindig a milongák a legelérhetőbbek számomra. Amikor ülnöm kell, akkor is tanulok. Figyelem a mozgást, a jó táncos lányok lábát, és amint tehetem, kipróbálom, amiket láttam. Sok-sok órányi lábmozdulat pereg így a fejemben. Időnként a magánórák kellenek, ez biztos.
És a sok-sok tánc. Hálás vagyok minden vezetőnek, akivel az elmúlt egy évben táncoltam, akár fiú, akár lány.
Ma már egyre többen bíznak bennem, és ez nem csak azért jó, mert többen felkérnek, hanem azért is, mert bátrabban vezetnek bele váratlan helyzetekbe, amit én kifejezetten szeretek.
Boldogan adom át magam a vezető irányításának, főleg, ha időnként kapok egy kis teret saját ötletekhez. Gondolom, az iskolán kívüli gyakorlás miatt az én táncom is elég szabálytalan, és szívesen adom át magam a zenének, ami néha új megoldásokat hoz.
Nekem fontos, hogy széles érzelmi/hangulati skálán mozogjon a tánc, a drámaiságtól az érzelmességen át a megcsillanó poénokig. És ha ebben még a partnerrel is osztozunk, az felemelő érzés.
Nagy öröm, amikor arról kapok visszajelzést, hogy a partnerem is élvezi a velem való sétát.
Leginkább azért akarom, hogy fejlődjön a táncom, hogy egyre jobb élmény legyen mindkettőnk számára.
Összességében boldog vagyok, hogy belevágtam, színesíti az életemet,
és egy csomó klassz embert ismerhettem meg. Nem mellesleg egy kivételesen élvezetes testmozgás.
Tangó forever. ;)
9. történet
ismeretlen szerző
*
Szerettem táncolni, a cha-cha és a rumba mindigis kedvenc volt nálam és a húgommal gyakran táncoltunk otthon, ahol én voltam a „fiú”. Egy szerelmi bánat közepén, valahol az összetörtség és az én „erős nő vagyok” között voltam. És ebben a meghasonlott állapotban egyszer csak azon kaptam magam, hogy már ösztönösen fiú tartásba állok, ha táncról van szó… és akkor mondtam azt, hogy ez így nem mehet tovább! Az első tanfolyam a Helló!Tangó-nál fölért egy önismereti kurzussal! És a tangó zene már önmagában is terápiás ;-)
10. történet
ismeretlen szerző
*
Egy évvel ezelőtt találkoztam az argentin tangóval. Beiratkoztam egy művészetterápiás képzésre, és az oktató intézmény többek között táncterápiával is foglalkozik. Gondoltam, ha tánc, akkor terápia, mint a festés is és valószínűleg minden más tevékenység is, amit szeretettel végzünk.
Lázas keresés következett, és így találtam rá a Senior Tango Club-ra. Az első élményeim fantasztikusak voltak, és a három tanfolyami hónapot követő nyári szünetben mindenkinek nagy lelkesedéssel arról meséltem, hogy bizonyára azért az argentin tangóval találkoztam, hogy az élet más területein is megtanuljam azt, amivel egyébként problémám van, igazán türelmesen jelen lenni a másik ember számára.
Azóta, bár több tánclépést ismerek, a tangó inkább elcsúszott a stresszes megfelelési kényszer irányába („nem ezt vezettem, nem jól léptél, lábat váltottál” stb. talán ismeritek..), de abban reménykedem, hogy a hegeli dialektika alapján az eredeti élmény és felismerés visszatér hozzám egy sokkal magasabb szinten, és többször megélhetem a flow élményét is.
11. történet
Kriszta
*
Emberről emberre ragadó áldásos kór ez! :)
Korábban néptáncoltam és salsáztam, egy salsás barátnőm hívott el egy milongára. Nem ismertek engem, és soha nem táncoltam még tangót, mégis felkértek, és sikeresen levezették a különböző lépéseket – legnagyobb meglepetésemre-. Sőt! A fiúk visszajelzése az volt, hogy nagyon ügyes vagyok. És tulajdonképpen egy bizonyos személy jelenléte is vonzott az órákra :)
De hogy miért is kellett ez nekem?
Bár hangszeren is játszok, tudok énekelni, más táncokat is ismerek, mégis a tangóban tudom kifejezni a legjobban magam, ez adja a legnagyobb élményeket. Meg tudja mutatni a humort, játékosságot, komolyságot, gyengédséget. Nagyon nagy sikerélményt ad, minden egyes alkalommal. Pont akkora kihívást ad, amit egy kis munkával legyőzhetek. Kihívás és siker egyensúlya, ez talán a flow. És olyan érzés, hogy a bennem rejlő képességet hasznosíthatom, nem pedig külső dolgokat kell összeszednem hozzá.. -nem biztos, hogy ez így érthető…- de úgy érzem, ez én vagyok, belőlem jön.
Azt hiszem ilyen érzés lehet, amikor valaki megtalálja élete párját vagy álomszakmáját.
12. történet
Julian
*
Egész életemben nagyon sokat sportoltam, 10 évig táncoltam a hip-hop különféle alfajait, elsősorban isolation-ökkel és popping-al foglalkoztam. 7 évig teniszeztem versenyszerűen, majd idősebb koromban 2.3 évig ketrecharcoltam/boxoltam, így a mozgás szeretete mindig bennem volt.
Aztán bumm, egy csúnya boka sérülésem lett és depressziósan, lehangolva abbahagytam a mozgást.
Kb. 1 év 5 hónappal ezelőtt kezdtem érezni, hogy valami baromira hiányzik az életemből. A mozgás.. nem is, a tánc! Akkoriban baromi jóban voltam már egy magyar tanguerával és amikor neki mondtam, hogy szeretnék újra táncolni, (hálistennek) Ő nem tágított és folyamatosan mondogatta: Gyere tangózni.
Baromira féltem az elején, mert egyáltalán nem ismertem a közeget (azon kívül, hogy a zenét mindig is szerettem) és Magyarországon általában nem érzem magam elfogadottnak, bármerre megyek.
Na ez itt nem így volt. Ugyan az eleje döcögős volt, de miután megszoktuk egymást a közösséggel (és a tangóval) rájöttem, hogy itt gyakorlatilag majdnem mindenki elfogad. Vagy legalábbis nem érdekli, hogy én máshogy vagyok én, mint ahogy ő, Ő.
Ahogy az embereket érzem a tangós közösségen belül, teljesen más mint eddig bárhol.
Természetesen a legnagyobb erő viszont maga a tangó. Minden porcikámban érzem.
Miután elkezdtem ezt a csodát, kb. 2 hétig tartott, hogy mindenben biztos legyek: Ez az amit csinálnom kell.
Úgyhogy, most gőzerővel (lélekkel, szívvel, fájdalmakkal, szenvedéllyel, kitartással) csinálom.
U.i.: Nagyon jó érzés mindenki sztoriját megismerni!
13. történet
M.
*
Közepébe vágva, Hawaiin megismertem egy nagyon kedves, jo kedélyű magyar lányt,aki eredetileg rúdtancol itthon,de minden fele tánc érdekli és amit lehet ki is próbál, legyen az magyar néptánc, linedance vagy az argentin tangó.
Röviden szólva, elcsalt az egyik practicara és nagyon megforgatta a lelki világomat. Nőnek ereztem magam! Tán eddig ennyire meg soha.
Néhány nap után ő tovább utazott a többi szigetre, így egyedül maradtam és nem mertem menni további órákra. Párkapcsolati völgyekbe érkeztem ezután, ami sajnos nem azt erősítette bennem,hogy egy kívánatos nő vagyok, sőt… nem részletezem.
Párom vissza utazása után, csak nem hagyott nyugodni a tango-feeling és egy másik kedves barátnőmet elcsalva ismét a tangón találtam magam, ismét igazi nőként. Néhány hét után kiderült, hogy az égiek egy csodalatos ajándékot adtak, gyermeket vártam. Nem mertem vállalni a táncot ez idő alatt, így megint szünet következett. Áldott állapotomat egyedül töltöttem sajnos, ami lelkileg nagyon megterhelő volt. Kislányunk születése nagy orom volt, mégis egy igen kellemetlen történés miatt a páromtól elhidegülten, magamba roskadva, egy darab felvagdalt húsnak ereztem magam (császár), aki a gyermekének sem tud felhőtlenül örülni és pláne nem annak erezni magát, aki az egyetlen, kívánatos nő a párja számára. Ezek után elhatároztam, hogy amilyen hamar tudok, felépülök és vissza megyek tangóra, mert tudtam, hogy a darabokra tort önbecsülésem ott meggyógyulhat. Így is történt. Néhány milonga és egy nagyon kedves barátom tanítása helyre tett annyira,hogy tudjam, ki is vagyok. Minden beképzeltség nélkül azt ereztem,hogy kívánatos, csinos, fiatal anyuka vagyok, aki nőből van és akként kezelik. Vezetik, de hagyjak érvényesülni. Kaptam ajándékba egy cipőt, amit sosem tudnék anyagilag megengedni magamnak. Mondanom sem kell, fantasztikus volt a különbség ebben táncolni. Fentebb írta valaki, hogy milongárol haza fele 10 cm-rel a fold fölött járt, úgy latszik ez a flow, mert én is ezt ereztem. Teszem hozzá, a kislányom is oda van a tangó zenéért, pedig csak fél éves. Nagyon halas vagyok annak a közösségnek, hogy úgy és olyan gyorsan befogadtak és tanítottak. Szerencsére nem vagyok botlábú, 20 éves néptánc múlttal rendelkeztem akkor, ez mégis másként hatott a lelkemre.
Végül haza jöttünk, vidéken élünk, de remélem, hogy meg fogom tudni találni a tangóra a lehetőséget..mert ez jobb bármilyen orvosságnál.
14. történet
*
Attila
Egy éve társas táncot tanultunk Orosz Zolinál és rendszeresen gyakoroltunk is, amikor szeptemberben részt vettünk a tánciskolában megtartott nyílt órákon. Ekkor ismertük meg Fülöp Nórát és Sinóros-Szabó Botondot, akik végül a tanáraink lettek. Azért választottuk a nyílt órák közül a tangót, mert egyszer jóval órakezdés előtt érkezve az előttünk lévők, a termünkben éppen tangóztak. Csodálatos volt látni a harmóniát és azt a különleges mozgásvilágot, ahogy együtt mozogtak! Nóri és Boti tánca a nuevo jellegénél fogva még inkább elvarázsolt minket, azóta is ezt a stílust kedveljük. Boti egyszer azt mondta „vigyázz a tangó olyan mint a drog, nagyon el tud varázsolni”. Igaza lett, ez az a tánc, ami hihetetlen áramlat élményt „flow” adott nekünk. Többször is sikerült már átélni ezt a felejthetetlen érzést és reméljük, hogy rajtunk kívül még sokan mások is megtapasztalhatják.
15. történet
*
Általános iskola végén kezdtem táncolni verseny táncokat. Ott a tangó nagyon megijesztett. Nagyon közel kellett állni a lányhoz. De szerencsére kiment a bokám, úgyhogy a tánc elmaradt.
Gimnázium végére rájöttem, hogy a tánc menő, legalábbis a lányok szeretik, ha a pasi tud táncolni. Újra versenytánc (érdekes módon a tangó nem volt a repertoárban), majd kortárs tánc is lett belőle, kerestem a szabadságot és azt, hogy tudjak lányokkal táncolni. Kortárs táncon az egyik lány, aki amúgy nagyon bejött nekem, megkérdezte, nem mennék el vele argentin tangót tanulni. A tangóról csak az a sok éves emlékem volt, hogy ijesztő és nem ment. Úgyhogy kilépve a komfortzónámból (no meg belépve a lány komfortzónájába), mentem. Pár óra után a lány abbahagyta, én nem. Aztán kikopott a kortárs tánc is, meg az összes többi is, a tangóban szerencsés véletlenként megtaláltam azt, amit akkor kerestem. Táncot lányokkal és szabadságot egyszerre.
—-
Várom a történeteket!
