Őrület, őrület, őrület!

Olyan könyvet ajánlok a figyelmetekbe amit még én sem olvastam el, de most van reggel 6:15 és nagyon izgatott vagyok. A könyv szerzője Jorge Luis Borges a címe pedig nemes egyszerűséggel: „Tangó”. Alig várom, hogy 9 óra legyen és megnézzem, megvan-e már a Libri könyvesboltban. Elméletileg tegnap jelent meg a könyvesboltokban.
Borges Tangó

Jorge Luis Borges

A szerzője Jorge Luis Borges (1899-1986) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, aki  a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja. Kis túlzással, a tangó korszakának a kezdetén született. Bizonyos források szerint 1923 környékén, miután visszatért családjával Buenos Airesbe tangózni is tanult. Az „Evaristo Carriego” című könyvében írt már a tangóról egy esszét „A tangó története” címmel, de ez a könyv sokkal nagyobb volumenű.

Ajánló a Jelenkor kiadó oldaláról

„Nem haszontalan dolog, ha tanulmányozzuk a tangót, mert általa az argentin lélek különféle viszontagságait tanulmányozzuk” – írja Borges. És valóban, e kötet lapjain feltárul előttünk egy letűnt város, a 19. század végi Buenos Aires, és kiderül, hogy egy szinte alvilági eredetű, lenézett, megvetett táncból miképpen válhatott nemzetközi divat, és hogyan lett egy egész ország védjegye.

A La Nación 1965. szeptember 30-i száma adott hírt róla, hogy „a tangó témájáról Jorge L. Borges ad elő (…) az előadás-sorozatot októberben, hétfőnként 19 órától a General Hornos utca 82. 1-es számú lakásában tartják”. Az előadások hanganyagát tartalmazó magnókazetták 2002-ben bukkantak fel. Egy volt baszk képviselő juttatta el az író Bernardo Atxagához, és elmondta, hogy egy galíciai férfi tulajdonában voltak, aki még gyerekként ment Argentínába, később pedig zenei producerként dolgozott Németországban. Atxaga meghallgatta az anyagot, digitalizálta, majd hitelességéről is meggyőződött. Ahogy a Tangó spanyol kiadója, César Antonio Molina nyilatkozta: „ez az egész körutazás szimbolikusan jellemzi a mi spanyol–amerikai közösségünket: egy galíciai ember felveszi egy argentin előadásait, majd átadja egy baszknak a felvételt, a baszk pedig továbbadja egy másik galíciainak, hogy így végre napvilágot lásson ez a dokumentum egy argentin szerzőtől, minden idők irodalmának egyik nagy mesterétől”.

Megrendelhető egyébként a Jelenkor kiadó oldaláról állandó 20% kedvezménnyel.
http://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/tango/

Könyvbemutató a Várkert Bazárban

Margó irodalmi fesztivál borges tangó
Október 10 és 13 között lesz a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban.
Október 10-én pedig a könyv bemutatója, amelynek alkalmából mi is táncolunk Andival a Várkert Bazár Nagyszínpadán.

Az könyvbemutató programja:

17.00 Várkert Bazár Nagyszínpad

Kutasy Mercédesz-szel és Scholz László szerkesztővel Kepes András (Kepes András Könyvei – Libri Kiadó) beszélget.Köszöntőt mond Maximiliano Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság magyarországi nagykövete. A kötetből Gyabronka József Jászai Mari díjas színművész olvas fel.

120 éve született Jorge Luis Borges. Az argentin szerző eddig kiadatlan, tangóról szóló írásairól beszélget Scholz László és Kutasy Mercédesz a Párduc márványlapon.
A Jelenkor Kiadó és az Embajada Argentina en Budapest – Argentin Nagykövetség programja.

fb esemény:
https://www.facebook.com/events/2366953020053399

Addig is amíg a könyvhöz nem jutunk, íme egy részlet „A tangó története” című esszéből.

Ismétlésül: az esszé az  „Evaristo Carriego” című könyben jelent meg először spanyolul.
Magyarul Az Örökkévalóság Története válogatott eszék-ben jelent meg.

A TANGÓ TÖRTÉNETE

A műfaj gondos kutatói – Vicente Rossi, Carlos Vega és Carlos Muzzio Sáenz Peña – eddig mind másképpen írták le a tangó eredetét. Készséggel elismerem valamennyi következtetésük helytállóságát, amint bármely más véleményt is elfogadnék. Létezik továbbá a tangó történetének egy olyan változata is, amelyet időről időre a mozi népszerűsít; e szerint az érzelmeken alapuló felfogás szerint a külvárosokban, a bérkaszárnyákban keletkezett a tangó (többnyire a Boca del Riachuelo negyedet jelölik meg bölcsőjéül a fotogén környezet miatt); a gazdagabbak eleinte elutasították; ám 1910 táján, Párizs áldásos példája nyomán, végül is kitárták kapuikat e különös külvárosi teremtmény előtt. Ez a Bildungsroman-féle változat, ez a „szegény sorsú ifjúról szóló regény” azonban csak amolyan féligazság vagy axióma; semmiképpen sem esik egybe az emlékeimmel (pedig ötvenéves is elmúltam), se a személyes, szóbeli kutatásaimmal.

Beszéltem a tangóról José Saboridóval, a Felica és a La morocha (A barna bőrű lány) szerzőjével, Ernesto Poncióval, a Don Juan szerzőjével, akárcsak a La viruta (A forgács) és a La Tablada (La Tablada negyed) szerzőjének, Vicente Grecónak a testvéreivel, továbbá Palermo egykori vezérével, Nicolás Paredesszel s egy rokonságához tartozó énekmondóval is. Nem vágtam a szavukba: óvatosságból nem tettem fel olyan kérdéseket, amelyek bizonyos válaszokat sugallhattak volna. A tangó eredetét illetően rendkívül eltérő topográfiai, sőt földrajzi leírást adtak: Saborido (aki Uruguayban született) Montevideóba helyezte a tangó bölcsőjét; Ponce (aki a Retiro negyed lakosa volt) Buenos Aires s az említett kerület mellett érvelt; a Buenos Aires déli részén élők a Chile nevű utcát emlegették; az északi lakosok pedig a piroslámpás Temple utcát vagy a Junín utat.

A fenti véleménykülönbségek ellenére – s a sort könnyen folytathatnánk, ha megkérdeznénk még néhány Buenos Aires-i vagy rosariói lakost – egy alapvető kérdésben mégiscsak egyetértettek a beszélgetőtársaim: abban, hogy a bordélyokban keletkezett a tangó. (A keletkezés idejét is hasonlóan jelölték meg: egyikük sem mondott 1880-nál korábbi, se 1890-nél későbbi időpontot.) E mellett szól – drágaságánál fogva – a zenekarok eredeti hangszerkészlete: zongora, fuvola, hegedű, később pedig harmonika; egyben ez a bizonyíték rá, hogy nem keletkezhetett a tangó a külvárosokban, ahol – s ezt mindenki tudja – mindig is megelégedtek a hathúrú gitárral. További érvekben sincs hiány: a tánc erotikus jellegű, egy-egy cím nyilvánvalóan kétértelmű – El choclo (A kukoricacső), El fierrazo (A döfés)[1] -, amint az a szokás is ismert – gyerekfejjel magam is láttam Palermóban, később pedig Chacaritában és Boedóban -, hogy az utcasarkokon a férfiak egymással tangóztak, mert nem akadt helybeli nő, aki hajlandó lett volna egy ilyen erkölcstelen táncot járni. Evaristo Carriego megörökítette ezt a képet a Misas herejes-ben (Eretnek misék):

forrás:
ftp://ontologia.hu/Language/Hungarian/Crawl/MEK/mek.oszk.hu/00400/00461/html/borges21.htm