Osvaldo már évek óta legkedveltebb táncpartnereim egyike Buenos Airesben. Évről évre fejlődik, egyre mesteribben lép, de soha nem elégedett a tánctudásával. Civilben nyomdász. A milongában mindig fehér inget és sötét nadrágot visel, soha nem láttam más öltözékben. A hüvelyk- és a mutatóujja lesikálhatatlanul nyomdafestékes állandóan. A táncblokkok szüneteiben gyakorlott férfitáncosok mennek oda hozzá, hogy órát kérjenek tőle. Osvaldo ad is olykor tangóórát, és ő maga is minden alkalmat megragad, hogy gyarapítsa saját tangótudását. Korábban magas szinten karatézott, de mostanra a tangó kiszorított az életéből minden más mozgást. Osvaldo családos ember, többnyire délután és kora este táncol, felesége nem tangózik, felnőtt lánya profi tangótáncosnő lett. Azon kevesek egyike, akikkel időnként a kölcsönös üdvözlésen, udvariassági formulákon túl is beszélgetni szoktam, igaz, ezeken a napokon nem táncolunk együtt a milongában. Közel két éve tangóztam, amikor egy alkalommal megemlítettem neki, hogy vannak olyan rendszeres táncpartnereim, akikkel már nem olyan öröm tangózni, mint korábban volt. „Így van ez”, mondja Osvaldo, „így volt velem is. A tangóban szakaszok vannak. Egy bizonyos szint elérése után eljön a pillanat, amikor el kell döntened, minek tekinted magad, milonguerónak vagy táncosnak. Választanod kell, mi a fontos. Vagy az, hogy mindig meglegyen táncpartnereid azon köre, akikkel az egyes klubokban elcsevegsz és eltáncolgatsz, akik közül esetleg potenciális szexuális partnert választasz, és közben úgy gondolod, eleget tudsz már a táncból. Vagy úgy gondolod, hogy táncos vagy, minden nappal jobban szeretnél táncolni, és csak olyan partnerrel, akiről érzed, legalább olyan jó, mint te, és szintén minden nappal jobban szeretne táncolni. Ha úgy gondolod, táncos vagy, akkor egy ideig sokat kell üldögélned a milongában anélkül, hogy táncolnál. „Lefelé” már nem akarsz táncolni, ahhoz viszont türelemmel várnod kell, tovább tanulnod, és rengeted nézned a jól táncolókat, hogy közéjük kerülhess. Én magamról világosan tudtam, táncos, és nem milonguero akarok lenni.”
*
A milonga nem minden férfi és női szereplője dönt így. Sokak számára, főleg a középkorúaknak és idősebbeknek a milonga csupán kedvelt szabadidős tevékenység, emellett testmozgás és társas közeg. Esetükben megfigyelhető, hogy kötelességüknek érzik, hogy minden ismerősükkel legalább egy blokkot táncoljanak egy adott délutánon vagy estén, és náluk nem, vagy csak gyengén érvényesül a „felfelé táncolás” kívánalma. Megfigyelhető az is – és e jelenséget több tangós hölgyismerős kommentálta – hogy a tangózó férfiaknak (és megjegyzem: nőknek) minden egyes klubban megvan a maga „kliensi köre”, amely nem feltétlenül áll átfedésben ugyanannak a személynek más klubban bejáratott kliensi körével. Így előfordulhat, hogy egy férfi minden péntek délután keresi egy adott nő pillantását, hogy táncoljon vele, ugyanakkor kedd esténként egy másik klubban következetesen kerüli azt.
Hagyományosan tabu tiltja, hogy egy adott estén egy asztalnál helyet foglaló férfiak és nők egymással táncoljanak. Ez alól kivételt a milongába együtt érkező, összetartozó párok jelentenek. Esetükben viszont az figyelhető meg, hogy kimaradnak a kölcsönös pillantásváltásokból, és a milonga jelenlevő szereplői nem tekintik őket maguk számára potenciális táncpartnernek, hiszen „foglaltnak” számítanak. Ezért gyakran előfordul, hogy azok az együtt érkező párok, akik nem csak egymással szeretnének táncolni egy adott estén, egymástól távol eső asztaloknál foglalnak helyet, és tánckapcsolatot a milongában érvényes nonverbális távúton teremtenek.
Ha egy férfi és egy nő között egyezség jött létre a közös táncról, a férfi föláll, és elindul a nő asztala felé. Az idősebb generációk által képviselt norma szerint a nőnek ilyenkor az egyezség arcjátékkal történő nyugtázását követően méltóságteljes türelemmel kell várnia, amíg táncpartnere eléri a táncparkett a nőhöz legközelebb eső szélét, és csak ekkor és nem korábban kell fölállnia és odamennie a férfihoz.
Bizonyos, a milongákban népszerű, nagy tánctudású és komoly parkettrutinnal rendelkező férfitáncosok esetében többször voltam szemtanúja, hogy egyszerre két, egymáshoz viszonylag közel elhelyezkedő nővel szemeztek, és amikor elindultak abba az irányba, egyszerre két nő emelkedett fel az ülőhelyéről, mindketten annak biztos tudatában, hogy saját személyük e megállapodás másik résztvevője. E kifinomult, és egyebek között az éles látásra is építő rendszer rejt tehát magában hibalehetőségeket, amely az érintett hölgyek számára elbeszélésük szerint a nyílt elutasítással megegyező súlyosságú negatív élményt jelent. Női mosdókban nem egyszer voltam fültanúja beszélgetéseknek, amelyek hasonló helyzeteket ugyanazon férfitáncos személye kapcsán átélt táncosnők között folytak. A hölgyek meggyőződése volt, hogy a férfi – kihasználva a vonzerejét növelő tánctudását és rutinját – szándékosan űzött galád játékot velük.
A Buenos Aires-i klubok többségében az adott táncalkalmat a már említett zenei blokkok tagolják. [1] A blokk számait öt-tíz perces szünet, magukat a blokkokat egykét perces szünet, úgynevezett „cortina” [2] választja el egymástól. A milongában táncolók többnyire a blokkok közti szüneteket, vagy egy blokk első számának időtartamát használják ki, hogy megállapodjanak következő táncpartnerükkel. A kommunikációs rendszer használatában és a milongák társas közegében jártasabbak emellett arra is figyelnek, hogy a legkívánatosabb táncpartnerek kikkel táncoltak és táncolnak, és milyen irányokba, kik felé tekintgetnek, és e részleteket is figyelembe veszik táncrendjük alakítása és az egyes jelöltekkel kapcsolatos esélyek latolgatása során. A fogadott és elindított pillantások az érdeklődés jelei és tájékoztatásul is szolgálhatnak a figyelmes környezet számára. E kölcsönös pillantásoknak gyakran többször meg kell ismétlődniük egy sikeres megállapodás lebonyolításához. Olykor a felek e mérlegelés következtében ki is hagyhatnak egy-egy blokkot, hogy a megfelelő pillanatban az óhajtott partner rendelkezésére állhassanak.
*
Ma csak a Negra érkezett meg, együtt ülünk stratégiailag kiválasztott asztalunk mellett, telt ház van a milongában, magas a ma esti színvonal. Itt van Osvaldo, a New Yorkból negyedévente hazalátogató Ricardo, aki egy kiveszőben lévő, régi, vegytiszta stílust jár, itt van Pedro, a milonga lecsiszolt mozdulatairól és finom vezetéséről híres házigazdája, átellenben szemben ül a francia, aki tizenöt éve két hétre jött Buenos Airesbe, de beleszeretett a tangó világába, amelynek aztán legendás figurája lett. Ma sok a fiatal, a tangót szakmaszerűen művelő táncos és felbukkant néhány megszállott európai tangóturista is, ritka gazdagok a lehetőségek. Az első blokkot Pedróval táncolom, Negra Osvaldóval. Remek kezdés, meg aztán a legjobb férfitáncosok egyebek közt arról ismerszenek meg, hogy amikor táncolnak, a környezet nem tudja levenni csodáló tekintetét a partnernőjükről. Az első blokk után szinte minden valamire való férfi táncos pillantása az asztalunkat kerülgeti. Ma csodálatosan megy a bolt. Vannak alkalmak, amikor mintha valami jel lebegne az ember feje felett, és tényleg bárkivel táncolhat, akivel akar. Vannak persze alkalmak, akár ugyanabban a klubban is, amikor ennek pontosan az ellenkezője történik. Az ember megérkezik, a zene szól, a milongában zajlik az élet, a tánc, és valahogy mégsem sikerül ebbe jólesően bekapcsolódni. Az óhajtott táncosok mással ropják, csak a szomszéd asztal táncosnőit keresik, és olyankor erősen kell emlékezni az olyan napokra, mint ez a mai. És a tangó folyik tovább.
.
1 Kivételt e tekintetben is egyes, a legfiatalabb tangós korosztály számára létrehozott milongák jelentenek.
2 A „cortina” spanyol szó, jelentése „függöny”.
